Egyre gyakrabban találkozunk olyan 30-35 évesekkel, akiknek a világon a legtermészetesebb, hogy minden nap a MAMAHOTEL vendégei, vagyis szüleikkel élnek még, anyukájuk minden nap süt-főz rájuk.
További ismertetőjegyük lehet, hogy még mindig az egyetemi éveket tapossák, annak minden előnyét kiélvezve. Nehezen köteleződnek el mind munka, mind párkapcsolat terén.
Gondoljunk csak bele, Pán Pétereknek ez egy KÉNYELMES helyzet, hisz nincs dolguk a bevásárlással, takarítással, sőt többnyire még az anyagiakkal sem. A szülők pedig gondoskodhatnak szemük fényéről, biztonságban tudhatják, hiszen az esetek nagy részében nem kell azon izgulniuk, hogy hol jár a gyerekük. Láthatjuk tehát, hogy minden Pán Péter mögött áll egy Wendy.
HA MINDENKI ELÉGEDETT, MIÉRT HÍVJÁK SZINDRÓMÁNAK?
A „30 éves gyerekek” nem tanulják meg, mi az a felelősségvállalás. Ha egy problémával találják szembe magukat, szüleiktől várják a megoldását. Ez az állapot pedig egy idő után FRUSZTRÁLTTÁ TESZI ŐKET, hiszen ők is szembesülnek azzal az ambivalens helyzettel, hogy felnőttek, de mégis gyerekként kezelik őket. Tovább mélyítheti ezt az érzést, ha látják a velük egykorú önállósodni tudó társaikat, akiktől ők „lemaradtak”.
Többnyire a szülőkben is megjelenik ez a kettőség érzése: jó is, hogy otthon van még a gyerek, meg azért ki is repülhetne már. Míg a szülők vágynak arra, hogy egy felelősségteljes, önálló, saját lábán megállni tudó gyerekük legyen, ott az ELENGEDÉSTŐL VALÓ FÉLELEM. Ennek hátterében az üres-fészek szindróma állhat, melyről egy későbbi cikkben lesz szó.
MI LESZ PÁN PÉTERREL, HA NEM TUD FELNŐNI?
A mamahotel lakóit fenyegeti az a veszély, hogy egyedül maradnak, mert nem tudnak komoly párkapcsolatot kialakítani, elköteleződni. És valljuk be, egy önállósságra képes, független férfi/nő vonzóbb, mint egy „majd a szüleim megoldják helyettem” Pán Péter.
Ha esetleg a szülők már idősek, egy felnőtt korú gyerek nehezen tud segíteni nekik, úgy, hogy nem tanulta meg azt sem, hogy magáról, hogyan gondoskodjon. Hiányzik belőlük az a magabiztosság, amit a függetlenedés által elsajátíthatnának.
Tehát láthatjuk, hogy ez nem egy ideális helyzet, sem Pán Pétereknek, sem Wendyknek.
HA FELISMERTÜK EZT A HELYZETET, MIT TEHETÜNK?
Érdemes leülni és beszélni arról, hogy milyen árnyoldalai vannak ennek az állapotnak, ki hogyan éli meg ezt a helyzetet.
Ezeken a beszélgetéseken könnyen napvilágot láthatnak olyan gondolatok, érzések, amik eddig nem kerültek kimondásra. Ez pedig nemcsak megkönnyebbülést jelenthet az érintetteknek, de elindíthat a családban egy újfajta, nyílt kommunikációt.
Kialakíthatunk egy tervet arra vonatkozóan, hogy nőjön fel Pán Péter. Vegyük figyelembe a fokozatosság elvét, ahogy a gyerekek sem tudnak egyből szaladni, úgy a mamahotel vendége sem tud egyből vendéglátós lenni.
Először érdemes egy csekk befizetéssel, egy önálló mosással kezdeni, majd a munkavállalás, albérletbe költözés által egyre inkább függetlenedni, érzelmileg leválni.
Ez persze nem azt jelenti, hogy innentől kezdve egyáltalán nem gondoskodhatunk gyerekünkről, nem főzhetjük meg neki néhanapján a kedvenc ételét, sőt ezek továbbra is fontosak lesznek, de csak megfelelő mértékben.
A „kirepült” Pán Péter pedig már nem csak azért lesz hálás, mert mindig tud majd a szüleire számítani, hanem azért is, mert segítették egy magabiztos felnőtté válni.
