MI IS AZ A BAKANCSLISTA?
A bakancslista manapság egyre inkább trendi, ugyanakkor valóban egy hasznos lista nagyravágyó, különleges céljainkról, amelyeket azelőtt szeretnénk megvalósítani, mielőtt feldobnánk a pacskert (avagy bakancsot).
Gyakran akkor kerül sor egy ilyen vágycsomag összeállítására, amikor minket vagy környezetünkben lévő személyeket olyan krízis ér, aminek hatására átgondolásra kerül eddigi életünk, álmaink, és, hogy hol tartunk utóbbiak megvalósításában.
A bakancslistának vannak előnyei és veszélyei is. Ha jól állítjuk össze, folyamatosan „updateeljük”, lépésről lépésre megtervezzük, segíthet egy igazán tartalmas élet megvalósításában.
MIÉRT HASZNOS, HA RENDELKEZÜNK BAKANCSLISTÁVAL?

Először is, segít átgondolni, hogy mire is vágyunk. Ehhez pedig megfelelő ÖNISMERETre van szükségünk, illetve fel kell adnunk önfeláldozó énünket, és magunkra koncentrálva azt megfogalmazni, hogy minket mi tesz boldoggá, milyen titkos álmaink vannak. Tehát, egyfajta befelé nézés szükségeltetik, ami már önmagában is hasznos.
Célokat fogalmazunk meg. Kicsit hasonlít az újévi fogadalmainkra, de a bakancslistára általában nagyobb horderejű vágyak kerülnek. Amikor összeírjuk álmaink listáját, picit megállunk a rohanó világunkban és átgondoljuk, hol tartunk, merre haladunk, hova akarunk eljutni. Vagyis az önismeret, befelé nézés mellett TUDATOSAN előre is tekintünk, a jövőbe.
A bakancslistára felkerült és megvalósított dolgok által azt érezhetjük, hogy nemcsak ímmel-ámmal, hanem úgy igazán élünk. Többek között ezek az ÉLMÉNYEK teszik színessé földi létünket, ezekre a jobbára fülig érő mosollyal megélt pillanatokra emlékszünk vissza legszívesebben.
Bár a bakancslista alapjában véve egy hasznos és jó dolog, vannak árnyoldalai.
MILYEN VESZÉLYEI LEHETNEK A BAKANCSLISTÁNAK?

Ha folyton extrém dolgokat kitalálva próbáljuk élni minden napjainkat, az egy idő után azt az érzést keltheti bennünk, hogy SEMMI SEM ELÉG IZGALMAS, elég kielégítő, sőt egy állandó vágykeresésbe csaphat át, amivel elszalasztjuk a legfontosabbat: a jelenben lenni és megélni a pillanatot.
Ráadásul, ha mindezt egyedül csináljuk, könnyen EL IS MAGÁNYOSODHATUNK.
A bakancslistánkon nem csak RÖVIDTÁVÚ vagy extrém dolgok szerepelhetnek, mint például az ejtőernyőzés, Bungee-jumping vagy a Mount Everest megmászása, hanem olyan hétköznapibb, hosszabb távú tervek, mint egy idegen nyelv/jelnyelv elsajátítása, egy szülinapi buli megszervezése vagy könyv megírása.
Vannak, akik fantáziavilágban élnek. Számukra az jelenthet veszélyt a bakancslista megvalósításában, hogy azt élhetik meg, hogy ahogy elképzelték, jobb volt, és inkább CSALÓDÁS, mint boldogság az átélt élmény.
Ennek hátterében az is lehet, hogy NEM A SAJÁT VÁGYUNKat írtuk a kívánságlistánkra. Ugyanis attól, hogy az emberek nagy részének az ejtőernyőzés a bakancslistáján van, még nem jelenti azt, hogy ez számunkra is kellemes élményt nyújtana.
További veszélyt jelenthet, ha MINDENT KIPIPÁLTUNK A LISTÁRÓL, azt érezhetjük, hogy már nincs is értelme az életünknek, hiszen mindent elértünk.
HOGYAN CSINÁLJUK JÓL?

Az eddigiek alapján láthatjuk, hogy érdemes néhány szempontra figyelni, ha bakancslistát készítünk.
- Az első, hogy olyan dolgokat írjunk fel rá, amik SZÁMUNKRA FONTOSAK, nem pedig mások számára. Hiszen ennek a „mozifilmnek” mi vagyunk a főszereplői.
- REÁLIS VÁGYAKAT fogalmazzunk meg. Ha testi adottságaink, esetleges betegségünk folytán valamit nem tudunk megvalósítani, akkor érdemes átgondolni, hogy milyen formában, módosításokkal tudnánk kivitelezni. Ha elérhető álmokat tűzünk ki, könnyebben tudjuk valóra váltani, így elkerülhetjük annak a kudarcát, hogy sosem fogjuk tudni kipipálni.
-
Ha arra gondolunk, hogy kikkel töltjük szívesen szabadidőnket, könnyen rájöhetünk, hogy a bakancslistán nem csak olyan dolgok lehetnek, amiket egyedül tudunk megvalósítani, hanem szerelmünkkel, barátainkkal, családunkkal; tehát TÁRSASÁGBAN. Ehhez persze az is szükséges, hogy ők is vágyjanak a kiválasztott élményre.

- Ne csak vágyainkat írjuk le a bakancslistára, hanem azt is, hogy mennyi időn belül, hol, hogyan fogjuk megvalósítani ezeket, azaz bontsuk le kis lépésekre a vágyaink elérését, és FOKOZATOSAN haladjunk előre. Így az odavezető út is izgalmas lesz. Ha nem csak megtervezzük, de az élmény átélése után fel is idézzük, háromszoros örömben lesz részünk.
- Ha nem bakancslistának hívjuk, hanem ÉLETÜNK ELSŐ 100 CÉLJÁNAK, rájövünk, hogy nem csak nagy dolgokat lehet erre a bizonyos listára felírni, hanem rövidtávú, kisebb vágyakat is. Azzal pedig, hogy az „elsőt”elé tesszük, ráébredünk, hogy több listát is írhatunk, amíg fel nem dobjuk a bakancsot. Amiről viszont nem szabad megfeledkezni, hogy tudjunk a jelenben maradni és megélni minden egyes élményt, kalandot. Figyeljünk a MÉRTÉKLETESSÉGRE.
- Gondoltál már arra, hogy egy olyan listát is összeállíts, amin azok a dolgok szerepelnek, amire nem vágysz? Mondjuk hívhatjuk, SOHALISTÁnak. Erre a listára felkerülhetnek olyan dolgok, minthogy, „SOHA nem akarom, hogy a munkám tartósan a családommal töltött idő rovására menjen.” vagy „SOHA sem szeretnék 15 kilóval több lenni.”, stb. Ennek a listának abban van szerepe, hogy ezeket folyamatosan szem előtt tartsd, tudatosítsd magadban és csípd fülön, mielőtt bekövetkezik. Itt is figyelni kell a reális vágyakra (pl: a „SOHA ne haljak meg” lehetetlen cél) valamit arra, hogy ez a lista is folyamatos frissítést igényelhet.
BAKANCS- ÉS SOHALISTÁRA FEL! 🙂