/Wonder, 2017/

Az igazi csoda című film életem egyik legjobb filmje. A film trailere után úgy gondoltam, hogy ezt a mély filmet csak akkor szabad megnézni, ha az ember befogadó és rá tud hangolódni, nem amikor “jó bekapcsolom a tv-t, lesz, ami lesz” állapotban van.

A történet főszereplője első ránézésre egy olyan kis csodasrác, aki genetikai hiba miatt arcdeformitással született, így  másképpen néz ki, mint az átlag ember. De a filmbe belemerülve rájövünk, hogy Auggie nem csak egy ugyanolyan kisfiú, mint  a többiek, de még sokkal különb is nálunk, és nem negatív értelemben. Másrészt arra is rájövünk, hogy ennek a filmnek bizony nem csak Auggie a főszereplője, hanem az anyukája, apukája, nővére, legjobb barátja, legnagyobb ellensége és mindenki, aki vele kapcsolatba kerül, mert ezáltal nekik is lesz egy olyan saját történetük, amit Auggieval való kapcsolatuk hozott létre.

A film hihetetlen jól mutatja be, hogy hogyan viszonyulnak az emberek a “más külsejű”, hátrányos helyzetű embertársaikhoz, hogyan éli ezt meg ez a különc gyerek, és hogyan ennek a személynek a testvére, aki így válik láthatatlanná; hogy lesz a szüleiből önmagát feladó felnőttek, és hogy tud ez a rendszer mégis normálisan, boldogan működni.

Az igazi csoda remekül érzékenyít minket erre a nehezebb sorsa és a velejáró akadályokra, ezáltal még jobban tiszteljük azokat az embertársainkat, akik valamilyen látható különbséggel élnek és megtanít értékelni az egészséget, átlagosságot, miközben egy igazi csodának lehetünk a részei.