Browsed by
Tag: álom

Testről és Lélekről

Testről és Lélekről

/Testről és Lélekről, 2017/

Talán nincs mostanában olyan nap, amikor ne hallanánk a médiában a Testről és Lélekről című filmről, ami nem is csoda, hiszen egy Oscar-jelölt alkotásról van szó. Egy film a lelkek találkozásáról, anélkül, hogy fizikailag kapcsolódnának egymáshoz.

A film egészére jellemző a lassúság, nyugodtság, talán mondhatjuk ebben a felpörgött világban, hogy szinte várjuk is már, hogy történjen valami, mert nem ehhez vagyunk hozzászokva a hétköznapokban és a mozifilmekben sem. És mégsem unalmas, egy cseppet sem, szépen lassan mi is felvesszük ezt a tempót, ezt a naturalisztikus ábrázolást, és várjuk, hogy mi fog ebből az egészből kikerekedni.

Adott egy érzelemkifejezésben hadilábon álló nő és egy megkeseredett, egyik kezére lebénult férfi… és valami történik közöttük, valami olyan és olyan helyen, ahogyan és ahol ez meg tud mutatkozni és segíteni tudjak őket abban, hogy rájöjjenek, hogy ez mit is jelent és, hogy hogyan tudjak valóra váltani álmaikat…