Browsed by
Tag: szülő-gyerek

Fifti-fifti

Fifti-fifti

/50/50, 2011/

A Fifti-fifti című film sok témát érint, ami miatt ajánlani lehetne: betegség, kitartás, szülő-gyerek kapcsolat, szerelem és barátság.

A történet főszereplője egy 27 éves átlagos srác, aki reggel bemegy dolgozni, szó nélkül elvégzi a munkáját, a dilis haverjával lóg, aztán hazamegy a barátnőjéhez, és másnap ez kezdődik elölről.

Egészen addig, mígnem kap egy olyan hírt orvosától, ami megváltoztatja az életét. Kiderül, hogy súlyos betegségben, rákban szenved.Ekkor megtapasztalja, hogy ki áll mellette igazán, ki pedig csak sajnálatból; megérti édesanyja aggodalmát; megérzi a haláltól való félelmet; megéli az igaz barátságot; és meglátja, hogy minden csak fifti-fifti esélyes..

Férjhez mész, mert azt mondtam

Férjhez mész, mert azt mondtam

/Because I Said So, 2007/

A Férjhez mész, mert azt mondtam című film egy romantikus vígjáték, melyben egy (vagy inkább három) anya-lánya kapcsolatot követhetünk nyomon. A film nagyon szórakoztató és tanulságos, igazi vasárnapi matiné.

A történet talán elsőre nem tűnhet pszichológiai témájúnak, ugyanakkor, ha alaposan megfigyeljük az anya tetteit, akkor joggal mondhatjuk, hogy a “szülők félelme attól, hogy ugyanazt a hibákat elkövetik majd gyerekeik” jelenséget tökéletesen mutatja be.

Az édesanyja hirdetést ad fel, hogy megtalálja legkisebb lányának a  tökéletes férfit, ami valljuk be az egyik legnagyobb határátlépés amit egy anya megtehet gyermekével szemben, ugyanakkor a másik oldalt megvizsgálva: a szeretet vezérli, hiszen a legjobbat akarja szeme fényének.

Vajon hol a határ, amíg még egy szülő beleszólhat gyermeke életébe?

 

Kszi, Simon

Kszi, Simon

/Love, Simon, 2018/

A Kszi, Simon című film egy romantikus vígjáték, mely elsőre egy tipikus történetnek tűnik: hétköznapi tinikkel, problémákkal; egészen addig míg meg nem tudjuk Simon, a főszereplő nagy titkát.

Ma már egyre inkább elfogadottá válik a homoszexualitás, de még mindig meglepi az embereket, ha ezzel a filmvásznon is találkoznak és hiába tűnik ugyanolyan folyamatnak egy szerelem kibontakozása, ha két azonos neműről van szó, még mindig falakba tud ütközni a közvélemény által az elfogadottsága.

Holott ez a történet két fiatalról szól, az ő megismerkedésükről, szerelmük kibontakozásáról, az elvesztésétől való félelemről, azzal megnehezítve, hogy először maguknak kell elfogadniuk, hogy ők azonos nemű embert szeretnek. Majd ezt felvállalni barátok, család előtt és reménykedni abban, hogy a coming out hatására senki sem fog elfordulni tőlük.

A film jól mutatja be Simon belső vívódását, és azt, hogy az ember nem tud sokáig egy ekkora titkot magában tartani anélkül, hogy közben ne zárkózna be arra várva, hogy végre újra levegőt vehessen…

Derült égből apu

Derült égből apu

/Demain tout commence, 2016/

 

A Derült égből apu című francia filmnek az Életrevalókból, Csokoládéból, Sambaból méltán ismert Omar Sy a főszereplője, így már ebből gondolhatjuk, hogy ez egy igazán jó film lesz; mély mondanivalóval és remek alakítással.

A történet főszereplője egy az életet nagy kanállal habzsoló férfi, akit egy szép napon meglátogat egy rég nem látott hölgy, akivel rövid kalandba bonyolódott 12 hónappal ezelőtt… Ebből a kalandból született egy kislány, akit az édesanya Samuelre, az apukára bíz, vagy inkább hagy.

A kezdeti pánikba után az apu mindent megteremt lányának és kiválóan beletanul ebbe a szerepbe.

A bonyodalom akkor kezdődik, mikor évekkel később az anya újra betoppan Samuel és kislánya életébe.

A történet talán úgy tűnhet egy darabig, hogy egy tipikus vígjáték, ami nem sok újat tartogat, aztán megjelenik az igazi szülői féltés, gondviselés és szeretet, és szem nem marad szárazon.

My Girl és My Girl 2.

My Girl és My Girl 2.

/My Girl – Az első szerelem, 1991

My Girl 2. – Az első igazi kaland, 1994/

A My Girl 1. és 2. című összekapcsolódó filmek az egyik legjobb tinifilmek, amik nagyon jól mutatják be egy fiatal lány életének nem hétköznapi és hétköznapi nehézségeit.

A történet főszereplője Vada, aki míg az első részben a barátság, szerelem érzésével ismerkedik és küzd édesanyja elvesztésével járó fájdalommal, a második részben egy igazi kalandban lesz része, ami által nem csak családját, de önmagát is feltérképezi.

A film(ek) szórakoztatóak, életszagúak és visszaröppent minket azokba a 90-es évekbe, amikor még igazán lehetett gyereknek lenni; fára mászni, biciklizni reggeltől-estig, “jó reggeltet” kiabálni a szomszédnak…megélni a pillanatot.

Bazi nagy francia lagzik

Bazi nagy francia lagzik

/Qu’est-ce qu’on a fait au Bon Dieu?, 2014/

A Bazi nagy francia lagzik című film egy nagyon szórakoztató komédia.

A film egy olyan nagy francia család életét mutatja be, ahol négy lány van, és már csak a legkisebb keresi élete szerelmét. A szülők eddig nem voltak különösebben elégedettek a lemenőik választásaival, így nagyon reménykednek, hogy végre egy katolikus francia fiú kerül majd a családba.

A történet bár kicsit abszurd, mégis a humor mellett értéke a kulturális különbségek elfogadása, a tolerancia és a család, mint érték bemutatása. Szórakoztató francia film, aminek üzenete is van.

COCO

COCO

/Coco, 2017/

A Coco című animációs film szintén egy Oscar-díjas alkotás. A történet középpontjában egy család és annak múltjának a felderítése áll.

Miguelnek, Coco unokájának legfőbb vágya, hogy muzsikus lehessen, ám családja ezt teljes mértékben ellenzi. A fiút ez kicsit sem riasztja el álmának megvalósításától, még egy gitárt is képes ellopni annak érdekében, hogy megmutathassa tehetségét, ám ekkor valami váratlan történik vele: olyan képességre teszt szert, ami által látja a halottakat és ő is láthatóvá válik számukra. Ekkor veszi kezdetét a családja titkainak felderítése.

Az animációs film tele van érzelmekkel, humorral és egy igazán látványos képvilággal. Coco legnagyobb értéke, hogy a túlvilágot, az elhunytakat olyan könnyedén és természetesnek mutatja be, hogy ezáltal teljesen feloldódik a gyerekekben a haláltól való félelem.

Agglegények

Agglegények

/The Bachelors, 2017/

Az Agglegények című film a gyászról; egy anya, egy feleség elvesztésének feldolgozásáról szól. A film főszereplője egy 17 éves fiú és édesapja, akiknek saját és közös történetüket követhetjük nyomon.

Az apa teljesen befordul, és bár mindent megtesz, hogy leküzdje az elvesztéssel járó fájdalmat, valójában nem akarja elengedni a feleségét. Mindeközben a fiú magára maradva az érzéseivel, félelmeivel próbál kapaszkodni az élet adta lehetőségekbe.

A film igazán megható és életszagú, tökéletesen mutatja be azokat az érzéseket, fázisokat, amin egy gyászoló átmegy. Sokszor nem is gondolnánk, hogy ahhoz, hogy valakit “visszahozzunk” az életbe, elég ha egyszer kikiabáljuk magunkból dühünket, félelmünket…

Lady Bird

Lady Bird

/Lady Bird, 2017/

A Lady Bird című filmről az Oscar-díjátadó kapcsán is sokat hallhattunk, nem véletlenül.

A történet főszereplője Christine, vagy ahogy inkább ő szereti, hogy hívják: Lady Bird, aki egy gimis kamaszlány, nagy álmokkal, mindennapi nagyon szórakoztató történetekkel. A film kiválóan mutatja be, hogy miken megy keresztül egy 17 éves lány, amibe beletartozik a szülőkkel való állandó harc, a barátságok és szerelmek közötti hányattatás, a szüzesség elvesztése és a pályaválasztás.

Lady Bird egy igazán különleges lány, amit külseje és viselkedése is igazol, mégis könnyen bele tudjuk képzelni magunkat a helyébe. A film legnagyobb elismerése pont ebben rejlik, hogy akár rólunk is szólhatna, mi is érezhetnénk, viselkedhetnénk így, vagy tesszük/tettük is így.

Történet egy hétköznapi lányról, nagy álmokkal, de vajon ezek az álmok megadják azt, amire valóban vágyik?

 

A felhők fölött 3 méterrel

A felhők fölött 3 méterrel

/Tres metros sobre el cielo, 2010/

A felhők fölött 3 méterrel című film egy igazi lendületes, feszültséggel teli romantikus film.

A történet mondhatni szokványos, hiszen két fiatal szerelmének kibontakozását, egymással és egymásért való megküzdését mutatja be, mégis kicsit más, mint a többi.

A két főhős, akik először mondhatni utálják egymást, valahogy mégis egymásba habarodnak. A probléma ott kezdődik ebben a love storyban, hogy míg a lány egy tehetősebb családból, szabályok között nőtt fel, addig a fiú egy igazi ösztönlény, aki nem ismer nemet és könnyen keveredik balhékba.

Vajon meddig bír a szív az ész ellen harcolni, vajon kibírja a szerelmük ezt a jellembeli és társadalmi különbséget?

Saját magukra vonatkoztatva: a párkapcsolatunkban mennyire tudunk önmagunk maradni és a szívünket az eszünkkel egyensúlyban tartani?