Útravaló
“Aki kikecmergett a kétségbeesés és a gyász szakadékából,
az nem ugyanaz a személy, mint aki belezuhant.”
(Sarah J. Maas)
“Aki kikecmergett a kétségbeesés és a gyász szakadékából,
az nem ugyanaz a személy, mint aki belezuhant.”
(Sarah J. Maas)
Minden ember életében előfordul, hogy elveszít egy hozzá közelálló személyt, gondoljunk akár egy szerelmi, akár egy baráti szakításra, vagy éppen egy szerettünk halálára. De gyászról beszélhetünk akkoris, ha egy munkahelyről távozunk, elköltözünk otthonról, vagy akár a fiatalkorunk végéhez érünk. Természetesen nem lehet összehasonlítani egy rövidtávú kapcsolat lezárását egy szülő elvesztésével, hiszen az érzések intenzitása, megélése és egyáltalán a halál visszafordíthatatlansága sokkal megrázóbb, de mind a két helyzetben hasonló folyamatot élhetünk át, hisz mindegyik egyfajta veszteségélmény.
A gyász kifejezést tehát nem csak halál, de bármilyen más veszteség kapcsán is használhatjuk, ugyanis hasonló gyászmunka zajlik le bennünk. Nem mindenkinél ebben a sorrendben és nem biztos, hogy minden fázis megjelenik nálunk. Az egyszerűség kedvéért egy számunkra fontos személy elvesztésén keresztül kerül bemutatásra a gyászfeldolgozás.
“A gyász nem dolgozható fel úgy, ha megkerüljük; szembe kell néznünk vele.”
/Albert Y. Hsu/
Az elfogadás, elengedés rövid távon fájdalmas, hosszú távon viszont pozitívan hathat ki életünkre.
Hiszen a gyászfeldolgozás nemcsak az adott helyzettel való szembenézést jelenti, hanem önmagunkkal való tükörbenézést is. Ezekben az időszakokban van időnk befelé nézni, kicsit számot vetni és értékelni a jót, becsülni a szeretteinket, átgondolni a jövőnket, célokat megfogalmazni. Szakítás esetén pedig átgondolni, hogy legközelebb, hogyan tudjuk jobban, érettebben csinálni. A nehéz helyzetek gyakran összekovácsolják az embereket, ilyenkor ugyanis kiderül, hogy ki az, akire valóban számíthatunk. Az elveszített szerettünk emlékét pedig bármeddig megőrizhetjük, továbbvihetjük, hisz azt sosem fogjuk elveszíteni.
“Idővel a gyász sajgó fájdalma átadja helyét az emlékezésnek, s az ember lényének üresen kongó részei újra megtelnek hangokkal, beszéddel, nevetéssel…”
/Lois Lowry/
/P.S.I LOVE YOU, 2007/
A P.S. I love you című film vélhetően inkább a nők kedvence, hiszen egy romantikus filmről van szó. Viszont, ha arra gondolunk, hogy szerelmünk elvesztése nem csak a nőket, hanem ugyanúgy a férfiakat is érintheti, tágul a kör.
A történet nem csak a gyász feldolgozását mutatja be, annak minden fázisával, legyen szó tagadásról, dühről, depresszióról, alkudozásról és végül elfogadásról, de azt is, hogy hogyan lehet úgy megemlékezni valakiről, hogy közben tudunk nevetni.
Az egész film egyfajta “halálon túli továbbélés”, amivel az elhunyt továbbsegíti feleségét az élet nehézségein, az elvesztés fájdalmain, miközben szépen lassan megtörténik az elengedés is. Megható történet sírással és nevetéssel.
/Me and Earl and the Dying Girl, 2015/
Az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni című film három középiskolás történetét mutatja be, akik nem feltétlenül átlagosak. A matiné a címben szereplő hármas barátságát, különleges kapcsolatát mutatja be.
A film nemcsak humoros, de nagyon őszinte is. Legnagyobb erőssége pont ez a tabuk nélküli, nyílt kommunikáció, amivel igazán meghökkenti a nézőt.
A különc kamaszok látásmódja egyszerre visz magával, és gondolkodtat el barátságon, kamaszkori nehézségeken, iskolás klikkesedéseken, életen és halálon.
/The Disappearance of Eleanor Rigby: Her, Him, 2013/
Kivételesen nem egy, hanem egyből két filmet ajánlok nektek, viszont egy és ugyanaz történet alapján készült alkotásról van szó.
A film egyedisége abban rejlik, hogy ugyanazt a sztorit mutatja be két szemszögből, méghozzá a nő és a férfi olvasatából. Sokat hallottunk és tapasztaltunk is a két nem közötti különbségekről, gondoljunk csak akár a kommunikációra, akár az érzelemkifejezésre.
Ez a történet egy családi, közösen megélt tragikus esemény feldolgozást veszi górcső alá, először a feleség, anya és tanuló; majd a férj, apa és vállalkozó nézőpontjából.
A film tanulsága, amit tökéletesen szemléltet is, hogy egy adott élethelyzetet, mindenki másképp tud megoldani, mindenki a saját eszköztárának megfelelően tud kezelni, megélni. De, ez az eszköztár bővíthető.
A történet elsőre morbidnak tűnhet, ugyanakkor elgondolkodtat a halálon…és az életen is.
Hogy lehet ily könnyedén, fekete humorral venni egy utolsó kívánságot és meglepetésként értelmezni? Hát így.
A film leginkább azért tanulságos, mert sosem tudhatjuk, hogy mikor történik valami változás az életünkben, ami mindennek értelmet ad…