Bohém rapszódia

Bohém rapszódia

/Bohemian Rhapsody, 2018/

A Bohém rapszódia a Queen együttes történetét mutatja be, különösképpen frontemberük: Freddie Mercury életét.

A film első hallásra talán nem tűnik pszichológia szempontból érdekesnek, de aki már látta, az vélhetően másképp gondolja. A film nem csak amiatt szórakoztató, mert a világ egyik legismertebb zenekaráról szól, hanem mert több olyan témát is feszeget, ami elgondolkodtató.

A zenekar, aki magát egy családnak is vallja, rendkívül sikeres utat járt be, ami köszönhető egyediségüknek és annak, hogy bátran szembementek a konvenciókkal. Freddie Mercury egy kivételes tehetség volt, akinek a másságával is szembe kellett nézni. A filmben végigkísérhetjük Freddie nemi identitásának megbizonyosodását, összeomlását, szárnyalását és betegségével való szembenézését.

A film nemcsak a zene szerelmeseinek ajánlott, hanem mindenkinek, aki szeretne katartikus élményeket átélni, többek között az által, ahogy a tömeg ereje hat ránk.

A remény rabjai

A remény rabjai

/The Shawshank Redemption, 1994/

A remény rabjai mondhatni egy klasszikus film, ami nem véletlen. Remek történet, kiváló színészek és alakítások.

A film főszereplői egy börtönben élik mindennapjaikat és ott is kötnek barátságot egymással. Andyt kettős gyilkosság elkövetése miatt ítélik életfogytiglan börtönbüntetésre. Főszereplőnk rengeteg kegyetlenséggel, testi fenyítéssel és a börtönviseltek molesztálásával is találkozik bentléte elején,  majd idővel sikerül kivívnia társai és a fogvatartók tiszteletét, így nyugalomra lel a rácsok mögött.

Andy nem törődik bele, hogy igazságtalanul került börtönbe és sosem hagyja el a remény, hogy egyszer kijut innen és bízik benne, hogy egy napon a kinti világban is megismerhetik egymást legjobb barátjával…

Egy remek film a reményről és a lehetőségek kiaknázásáról.

Fifti-fifti

Fifti-fifti

/50/50, 2011/

A Fifti-fifti című film sok témát érint, ami miatt ajánlani lehetne: betegség, kitartás, szülő-gyerek kapcsolat, szerelem és barátság.

A történet főszereplője egy 27 éves átlagos srác, aki reggel bemegy dolgozni, szó nélkül elvégzi a munkáját, a dilis haverjával lóg, aztán hazamegy a barátnőjéhez, és másnap ez kezdődik elölről.

Egészen addig, mígnem kap egy olyan hírt orvosától, ami megváltoztatja az életét. Kiderül, hogy súlyos betegségben, rákban szenved.Ekkor megtapasztalja, hogy ki áll mellette igazán, ki pedig csak sajnálatból; megérti édesanyja aggodalmát; megérzi a haláltól való félelmet; megéli az igaz barátságot; és meglátja, hogy minden csak fifti-fifti esélyes..

Whiplash

Whiplash

/Whiplash, 2014/

A Whiplash című film egy remek forgatókönyvet, alkotásokat bemutató dráma.

A történet középpontjában egy mester és egy tanítványa áll. A film a az egész világ egyik leghíresebb zeneiskolájában játszódik, ahol Andrew minden vágya, hogy híres zenész, méghozzá dobos legyen. Mindent megtesz ennek érdekében; sokat gyakorol, kevés időt tölt más elfoglaltságokkal.

Egy napon felcsillan a remény számára, ugyanis az egyik tanár beválogatja a zenekarba, így van esélye megmutatni, hogy mit tud.

A két hasonlóan elszánt zenész között hatalmas feszültség alakul ki. A tanár célja, hogy kihozza mindenkiből a maximumot, ezért mindenre képes, Andrew ebben partner és a végtelenségig harcolnak egymással…

 

Forrest Gump

Forrest Gump

/Forrest Gump, 1994/

Forrest Gump című filmről talán mindenkinek a “Fuss, Forest! Fuss!” szállóige jut először eszébe, de nem csak ettől lett a film emlékezetes.

Sokak kedvencét alakító Forrest Gump egy különleges, nagyon szerethető figura, akihez hozzáfoghatót nem nagyon elevenítettek meg még a filmvásznon ilyen jól. Forrest minden jelentős eseményen részt vett az 1950-es évektől 1970-ig, mégsem érzékelte ennek igazán jelentőségét. Elvégzi a főiskolát, kiváló sportolóvá válik, mégis mindezt olyan természetesen, mintha csak arra kérnénk valakit, hogy vigye le a szemetet. A film egésze alatt ezt a könnyedséget érezzük.

A történet főszereplője, olyan, mint egy mesehős, akinek végighallgathatjuk a kalandos életét és ez alatt elszakadhatunk a szürke hétköznapokból. Mi más is lehetne a zárszó, mint: “Fuss, Forest! Fuss!”.

 

Wicker Park

Wicker Park

/Wicker Park, 2004/

A Wicker Park több műfajt magába ölelő film: vannak benne romantikus, drámai, krimi jelenetek, mely hozzásegít ahhoz, hogy ne egy olyan film legyen, amiről 20 perc után megtudjuk, hogy hogyan fog befejeződni.

A történet egy szerelmes párról szól, akik közé megpróbál beférkőzni egy harmadik fél. A matiné folyamán végig izgulhatunk, hogy megtalálják az egymáshoz vezető utat a főszereplők.

A film nagyon jól szemlélteti, hogy tesz meg valaki mindent az elsöprő szerelemért, szinte már ijesztő módon. De vajon a kiharcolt szerelem életre szóló és boldogító tud lenni?

AZ ÉLET ÍZEI

AZ ÉLET ÍZEI

/The Hundred-Foot Journey, 2014/

Az élet ízei egy igazi kulináris élmény, szinte a képernyőn keresztül is érezzük az illatokat és érezzük az ízeket.

A film egy hétköznapi srácról szól, aki a filmben mégsem hétköznapi, ugyanis Franciaországban szeretne sikeres séf lenni, úgy, hogy indiai származású és azért sem mondhatni átlagos fiúnak Hassant, mert rendkívül tehetséges.

A történet izgalmát és érdekességét leginkább a kulturális különbségek, ezek összeütközése adja. Érdekes látni, hogy csupán néhány méter választ el két éttermet egymástól, mégis a bennük megjelenő ízvilág, hangulat, szokások és stílus több ezer kilométert ölel fel. Ebből a helyzetből pedig csak egy dolog sülhet ki először: rivalizálás!

Azt, hogy hogy tudnak ezen túllépni, az a filmből kiderül. Természetesen a romantika sem hiányozhat ebből a filmből, így nem csak Hassanért, de a szerelmek kibontakozásáért is izgulhatunk.

Igazi vasárnapi matiné. Ajánlom mindenkinek, aki szeretne jókat nevetni és közben az életről tanulni.

JUTALOMJÁTÉK

JUTALOMJÁTÉK

/Jutalomjáték, 2016/

Ha valakinek tetszett az Életrevalók című film, ebben sem fog csalódni. 🙂

A történet hasonló; egy gyógyíthatatlan beteg férfi ápolásra szorul, akinek egy fiatal hölgy fog segíteni ebben és a mindennapi teendők elintézésében. Az öregúr nem csak beteg, de mogorva és elviselhetetlen is, sőt, még színészlegenda is. A lánynak ez még kapóra is jön, hiszen színésznőnek készül, így nem csak munkát szerez, de egy példakép mellé is szegülhet.

A film egészét átlengi a humor, az irónia, ami folyamatosan mosolyt csal az arcunkra, emellett elgondolkodtat és felteszi a kérdést: van értelme még az életnek betegen, öregen, reménytelenül?

A SZÁMOLÁS JOGA

A SZÁMOLÁS JOGA

/Hidden Figures, 2016/

A számolás joga az 1950-60-as években játszódik az USA-ba. A film 3 nő történetét követi végig, akiknek sok mindennel kell szembenézniük.

Az igaz történetet feldolgozó mű egy mély és nehéz témát feszeget, a diszkriminációt, ugyanakkor mégis könnyed és szórakoztató tud maradni. A 3 afroamerikai nőnek nem csak a “hétköznapi” nehézségekkel kell megküzdeniük, de ki kell vívniuk maguknak a tehetségüknek, tudásuknak megfelelő munkát és az ezzel járó szakmai elismerést, úgy, hogy nők és feketék.

A film humorral próbálja elvenni a bicskanyitogató szembenállás élét, amit a nők tapasztalnak, így összességében egy elgondolkodtató, társadalmi problémát boncolgató, de mégis szórakoztató film.

A nevem Khan

A nevem Khan

/My Name is Khan, 2010/

A nevem Khan című film nagyon sok témát érint, ami miatt érdemes megnézni. Nem egy önfeledt vidám vígjáték, hanem egy igazi film betegségről, rasszizmusról, szerelemről, családról és legfőképpen kitartásról.

A főszereplő Aspereger-szindrómában szenved, aki ezáltal teljesen másképp éli meg a valóságot, mint egy átlagember. De nem ez az egyetlen jellemzője, ami miatt hátrányos helyzetbe kerül. A film igazán magával ragadó, mély témákat érint, mely után biztosan elgondolkodunk, hogy mi mennyire vagyunk elfogadóak és szerencsések…