Browsed by
Tag: érzelemkifejezés

A felhők fölött 3 méterrel

A felhők fölött 3 méterrel

/Tres metros sobre el cielo, 2010/

A felhők fölött 3 méterrel című film egy igazi lendületes, feszültséggel teli romantikus film.

A történet mondhatni szokványos, hiszen két fiatal szerelmének kibontakozását, egymással és egymásért való megküzdését mutatja be, mégis kicsit más, mint a többi.

A két főhős, akik először mondhatni utálják egymást, valahogy mégis egymásba habarodnak. A probléma ott kezdődik ebben a love storyban, hogy míg a lány egy tehetősebb családból, szabályok között nőtt fel, addig a fiú egy igazi ösztönlény, aki nem ismer nemet és könnyen keveredik balhékba.

Vajon meddig bír a szív az ész ellen harcolni, vajon kibírja a szerelmük ezt a jellembeli és társadalmi különbséget?

Saját magukra vonatkoztatva: a párkapcsolatunkban mennyire tudunk önmagunk maradni és a szívünket az eszünkkel egyensúlyban tartani?

Ha eljön Joe Black

Ha eljön Joe Black

/Meet Joe Black, 1998/

A Ha eljön Joe Black című film mondhatni klasszikus darab, amiről gyakran hallhatunk még 20 évvel megjelenése után is. A történet sajátosan mutatja be egy idős ember halálba vezető útját.

A főszereplőt 65. szülinapján megérinti a halál szele, amit egy hús-vér ember meg is testesít. A film tulajdonképpen azt az időszakot mutatja be, amíg az idős William Parrish megküzd a halál gondolatával, tényével és megpróbálja megváltoztatni a lehetetlent. Mindeközben a halált megtestesítő Joe Black megismeri az élet ízét.

Ha a film mögé nézünk, egy ijesztő képpel találjuk szembe magunkat, mégpedig az élet végességével, ami akarva-akaratlanul is arra késztet minket, hogy álljunk meg egy pillanatra, gondoljuk át életünket és azt hogy mi mire szeretnénk majd visszaemlékezni a halálos ágyunkban; és ehhez mit kell tennünk a jelenben és a jövőben.

Testről és Lélekről

Testről és Lélekről

/Testről és Lélekről, 2017/

Talán nincs mostanában olyan nap, amikor ne hallanánk a médiában a Testről és Lélekről című filmről, ami nem is csoda, hiszen egy Oscar-jelölt alkotásról van szó. Egy film a lelkek találkozásáról, anélkül, hogy fizikailag kapcsolódnának egymáshoz.

A film egészére jellemző a lassúság, nyugodtság, talán mondhatjuk ebben a felpörgött világban, hogy szinte várjuk is már, hogy történjen valami, mert nem ehhez vagyunk hozzászokva a hétköznapokban és a mozifilmekben sem. És mégsem unalmas, egy cseppet sem, szépen lassan mi is felvesszük ezt a tempót, ezt a naturalisztikus ábrázolást, és várjuk, hogy mi fog ebből az egészből kikerekedni.

Adott egy érzelemkifejezésben hadilábon álló nő és egy megkeseredett, egyik kezére lebénult férfi… és valami történik közöttük, valami olyan és olyan helyen, ahogyan és ahol ez meg tud mutatkozni és segíteni tudjak őket abban, hogy rájöjjenek, hogy ez mit is jelent és, hogy hogyan tudjak valóra váltani álmaikat…

Floridai álom

Floridai álom

/The Florida Project, 2017/

A Floridai álom azt gondolom, hogy elég megosztó film. Bevallom őszintén, hogy nem sok olyan filmen voltam, ahol többen is elhagyták a mozi termét nem tetszésüket kifejezve. Persze ez ajánlónak nem a legjobb indítás, de azt gondolom, hogy ez a film mégis egy olyan alkotás, amit érdemes megnézni.

Ha valaki egy izgalmas, nagy történetet, csavarokkal teli filmet vár, neki valóban csalódás lesz, de ha valaki nyitott egy igazán életszagú matinéra, amiben nincsen semmi “hollywoodi giccs”, akkor neki nagyon fog tetszeni.

A történet egy olyan lányról és anyjáról szól, akik egy motelben laknak. Az anya alkalmi munkákból próbál megélni, és a kapcsolataiban bízva próbálja hétről hétre kifizetni a lakhatásukat. Míg a lánya, Moonee kis barátaival tölti a nyár napjait. A történet keserédessége abból adódik, hogy míg a történet főszereplői a mindennapi betevőért küzdenek, addig pár méterre tőlük egy igazi turistaparadicsom van.

A film nagyon jól szemlélteti azt a fajta anya-gyerek kapcsolatot, amiről a külső szemlélő látja, hogy mennyire ártalmas a gyereknek, viszont ez a lurkó, aki ebben benne él, csak azt éli meg, hogy van egy szerető anyja…

HACSI – A LEGHŰSÉGESEBB BARÁT

HACSI – A LEGHŰSÉGESEBB BARÁT

/Hachiko – A Dog’s Story, 2009/

Ha egy igazán jó családi filmet szeretnénk karácsonykor megnézni, bátran válasszuk Hacsi – A leghűségesebb barát című matinét erre a célra. A film igaz történeten alapul, melynek két főszereplője van: az egyik Hacsi, egy akita kutya, és Wilson professzor.

Amit a mozifilm bemutat, az sokkal több, mint egy kutya és egy ember barátsága; olyan kötődés, odaadás alakul ki közöttük, ami emberek között is ritka. A film nagyon jól mutatja be, hogyan tud egy szőrös, csaholós, bolondos állat minden nap örömöt vinni gazdija életébe, és hogy mennyi szeretetet lehet egy kutyustól kapni.

Igazi családi film, ami nem csak nagyon szerethető, de igazán megható is. 🙂

Szólít a szörny

Szólít a szörny

/A Monster Calls, 2016/

A Szólít a szörny című film egy kisgyerek álmait, pontosabban rémálmait mutatja be.

A gyerekek gyakran menekülnek a fantáziájuk világába, mikor nem tudnak megküzdeni a valóság adta nehézségekkel. Ebben a történetben ehhez hasonlóan a főhősünk az álmokon keresztül próbál választ keresni a kérdéseire, félelmeire. A filmben egy különleges rajztehetséggel megáldott fiúnak kell szembenéznie édesanyja súlyos betegségével, iskolai zaklatással, nagyanyával való konfliktusokkal, és azzal, hogy apjának új családjában számára nincs hely.

A fiú egy hatalmas szörny képében és történeteiben kap választ a kérdéseire, amik által szembe tud nézni bűntudatával, félelmeivel, láthatatlanságával és dühével; ugyanis ezek az érzések a gyerekekben is éppúgy megjelennek, mint a felnőttekben, csak nekik még nincs annyi eszközük, hogy ezeket ki tudják fejezni és kezelni tudják, a film segítségül lehet számukra is.

A SZÍV BAJNOKAI

A SZÍV BAJNOKAI

/The Blind Side, 2009/

A szív bajnokai egy igaz történetet dolgoz fel. A film tele van igaz, mély érzelmekkel, közben mégsem egy romantikus vígjáték.

A történet főszereplői egy színes bőrű, nagy darab, az iskolában rosszul teljesítő srác és egy fehér bőrű, gazdag, sikeres feleség és anya.

Hogy mi a kapcsolat közöttük? Leigh Anne fia összebarátkozik ezzel a nagy mamlasszal, akit felkarol és mindenben támogat majd ő és az egész családja. A film nem csak a sportszeretőknek ajánlott, mert annál sokkal több van benne: empátia, mérhetetlen nagy emberség, összetartás és szeretet.

A szív bajnokai valóban egy szuper kis film, ami ráébreszti a nézőit arra, hogy ha összefogunk, csodákra vagyunk képesek.

SZERELMÜNK LAPJAI

SZERELMÜNK LAPJAI

/The Notebook, 2004/

A Szerelmünk lapjai nem véletlenül az egyik legnépszerűbb romantikus film, hiszen csak kevesek szívet nem melengeti meg.

A történet mondhatni egy tipikus szerelmi szálat fejt ki, de annál sokkal több van benne. Megjelenik a viszály, a társadalmi és egyben családi elvárás, szemben az igaz szerelemmel, ami válaszút elé állítja bájos hölgy főszereplőnket.

A film több szálon fut, amely valahol összefonódik, és szép lassan bontakozik ki előttünk az igaz szerelem.

Könnyen magával ragad a film, amely mind látványvilágában, mind tartalmában szépen eleveníti meg előttünk a romantikát és a drámát.

Vajon saját szerelmünk lapjai is tele vannak ennyi érzelemmel, szeretettel és támogatással? 🙂

Párkapcsolat építő csoport

Párkapcsolat építő csoport

PÁRKAPCSOLAT ÉPÍTŐ CSOPORT BUDAPESTEN


A hamarosan induló párkapcsolat építő csoportot:

KIKNEK AJÁNLOM? Minden párnak, aki szeretné fejleszteni a kommunikációját, szeretet kifejezését, konfliktuskezelését, és ezáltal egy boldogabb párkapcsolatban szeretne élni.

HOL? Budapest, 11. kerület (Gazdagrét)

MIKOR? Péntek délután vagy szombat délelőtt (igényfelmérés alapján)

MENNYI IDEIG FOG TARTANI? 5 alkalom, heti egyszer 2 óra

MENNYIBE KERÜL? páronként 10.000,- Ft/alkalom

További információ, JELENTKEZÉS: Várszegi Eszter pszichológus, család- és párterapeuta jelölt: info@varszegieszter.hu, 06-30-377-1766.

“Minden jól működő párkapcsolat alapfeltétele,

hogy a felek szeretettel elfogadják egymást olyannak, amilyenek.

Ez lehetséges is, csak jobban kéne ismerni hozzá mind önmagunkat, mind a másikat.” (Lux Elvira)

 

JUTALOMJÁTÉK

JUTALOMJÁTÉK

/Jutalomjáték, 2016/

Ha valakinek tetszett az Életrevalók című film, ebben sem fog csalódni. 🙂

A történet hasonló; egy gyógyíthatatlan beteg férfi ápolásra szorul, akinek egy fiatal hölgy fog segíteni ebben és a mindennapi teendők elintézésében. Az öregúr nem csak beteg, de mogorva és elviselhetetlen is, sőt, még színészlegenda is. A lánynak ez még kapóra is jön, hiszen színésznőnek készül, így nem csak munkát szerez, de egy példakép mellé is szegülhet.

A film egészét átlengi a humor, az irónia, ami folyamatosan mosolyt csal az arcunkra, emellett elgondolkodtat és felteszi a kérdést: van értelme még az életnek betegen, öregen, reménytelenül?