Nevem Sam

Nevem Sam

/I Am Sam, 2001/

A Nevem Sam című flm egy igazán megható dráma, ahol egy apa-lánya kapcsolatban rövid időn belül megcserélődnek a szerepek, a gyermek lesz tulajdonképpen apja nevelője.

Ennek az az oka, hogy Sam egy hétéves kisgyerek szellemi szintjén van egy betegségből kifolyólag, ami nem is fog változni. A kislánya, Lucy pedig pár éven belül okosabb, életrevalóbb lesz, mint apja. Ez Samnek és Lucynak úgy tűnik, nem okoz gondot, ugyanakkor a gyámhatóság nem hagyhatja, hogy Lucyt egy olyan apa nevelje, aki szintén támogatásra szorulna sok esetben.

Miután Lucy nevelőszülőkhöz kerül, Sam eldönti, hogy visszaszerzi kislányát…

A film nagyon jól mutatja be azt a fajta szülő-gyerek közti köteléket, amiben az észérvek helyett a szeretet, gondoskodás, kötelességtudat dominál, mindezt úgy, mintha ebben a nehéz helyzetben is a világ legtermészetesebb dolga lenne. Remek film, nagyszerű alakításokkal.

A Grincs

A Grincs

/The Grinch, 2018/

A Grincs című animációs film szuperül segít ráhangolódni a karácsonyra. Grincs egy zöld, morcos szőrmók, aki utálja a karácsonyt, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy minden ezzel kapcsolatos dekorációt, zenét, jókedvet, idilli hangulatot jó messziről elkerüljön. Ám idén ez nem sikerül neki, ugyanis muszáj lemennie Kifalvába, ahol szembesül a sok mosolygós lakóval, akik bizony szívük minden melegével készülnek a karácsonyra.

Grincs nagy tervet ötöl ki: ellopja a karácsonyt. Minden a terv szerint halad, míg nem találkozik éjszaka Cindy-Louval, aki szeretné megköszönni a Mikulásnak, hogy ilyen sokat segít anyukájának.

Mikor sikerül Grincsnek ellopnia a karácsonyt, lelkesen figyeli Kifalvát, bízva abban, hogy végre senkinek sem lesz mosoly az arcán, azonban váratlan fordulat következik…

Vajon milyen sebeket tép fel Grincs számára a szeretet ünnepe? Vajon mit jelent számunkra a karácsony, a szeretet, a családunk és ezt sikerül átadnunk ezekben a napokban?

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

/Remélem legközelebb sikerül meghalnod :), 2018/

A Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 című magyar film első hallásra egy kegyetlen thrillerre emlékeztet. A valóság ennél árnyaltabb és sokkal életszerűbb.

A történet egy gimnázium tanulóiról és az egyik tanárukról szól eleinte, aztán sokkal inkább egy szerelmi szálat mutat be. A film hűen tükrözi az internet adta lehetőségeket, amikkel visszaélve könnyen kerülünk valaki olyannak a bizalmába, akinek a való életben, szemtől-szembe nem tudnánk.

A Remélem legközelebb sikerül meghalnod a végén egy :)-val egy igazán kegyetlen mondat, aminek a filmben nem is lenne akkora szerepe, ha nem ez lenne a film címe. Így viszont nagy nyomot hagy az emberben és igazi feszültséget keltve hívja fel a figyelmet a virtuális világ veszélyeire, könnyelműen tett kommentekre, postokra, amik akár egy ember életét is keresztbe törhetik.

Mi vajon tettünk már olyan megjegyzést a világhálón, amivel nagyon megbántottunk valakit? Belegondoltunk már abba, ha ezt mi kaptuk volna, nekünk hogy esne? A virtuális világnál nem tudatosul az emberben, de egy nyilvános komment olyan, mintha több száz, vagy akár ezer ember előtt mondanánk ki, legyen szó egy vitáról, egy kegyetlen megjegyzésről.

 

Az igazi csoda

Az igazi csoda

/Wonder, 2017/

Az igazi csoda című film életem egyik legjobb filmje. A film trailere után úgy gondoltam, hogy ezt a mély filmet csak akkor szabad megnézni, ha az ember befogadó és rá tud hangolódni, nem amikor “jó bekapcsolom a tv-t, lesz, ami lesz” állapotban van.

A történet főszereplője első ránézésre egy olyan kis csodasrác, aki genetikai hiba miatt arcdeformitással született, így  másképpen néz ki, mint az átlag ember. De a filmbe belemerülve rájövünk, hogy Auggie nem csak egy ugyanolyan kisfiú, mint  a többiek, de még sokkal különb is nálunk, és nem negatív értelemben. Másrészt arra is rájövünk, hogy ennek a filmnek bizony nem csak Auggie a főszereplője, hanem az anyukája, apukája, nővére, legjobb barátja, legnagyobb ellensége és mindenki, aki vele kapcsolatba kerül, mert ezáltal nekik is lesz egy olyan saját történetük, amit Auggieval való kapcsolatuk hozott létre.

A film hihetetlen jól mutatja be, hogy hogyan viszonyulnak az emberek a “más külsejű”, hátrányos helyzetű embertársaikhoz, hogyan éli ezt meg ez a különc gyerek, és hogyan ennek a személynek a testvére, aki így válik láthatatlanná; hogy lesz a szüleiből önmagát feladó felnőttek, és hogy tud ez a rendszer mégis normálisan, boldogan működni.

Az igazi csoda remekül érzékenyít minket erre a nehezebb sorsa és a velejáró akadályokra, ezáltal még jobban tiszteljük azokat az embertársainkat, akik valamilyen látható különbséggel élnek és megtanít értékelni az egészséget, átlagosságot, miközben egy igazi csodának lehetünk a részei.

 

Derült égből apu

Derült égből apu

/Demain tout commence, 2016/

 

A Derült égből apu című francia filmnek az Életrevalókból, Csokoládéból, Sambaból méltán ismert Omar Sy a főszereplője, így már ebből gondolhatjuk, hogy ez egy igazán jó film lesz; mély mondanivalóval és remek alakítással.

A történet főszereplője egy az életet nagy kanállal habzsoló férfi, akit egy szép napon meglátogat egy rég nem látott hölgy, akivel rövid kalandba bonyolódott 12 hónappal ezelőtt… Ebből a kalandból született egy kislány, akit az édesanya Samuelre, az apukára bíz, vagy inkább hagy.

A kezdeti pánikba után az apu mindent megteremt lányának és kiválóan beletanul ebbe a szerepbe.

A bonyodalom akkor kezdődik, mikor évekkel később az anya újra betoppan Samuel és kislánya életébe.

A történet talán úgy tűnhet egy darabig, hogy egy tipikus vígjáték, ami nem sok újat tartogat, aztán megjelenik az igazi szülői féltés, gondviselés és szeretet, és szem nem marad szárazon.

Tizenkét dühös ember

Tizenkét dühös ember

/12 Angry Man, 1957/

A Tizenkét dühös ember egy igazi klasszikus darab, amit mindenkinek érdemes megnéznie.

A történet egy gyilkossági ügy megítéléséről szól, mégpedig úgy, hogy a 12 dühös esküdtnek kell eldöntenie, hogy a vádlott követte-e el a gyilkosságot vagy sem.

Az ügy egyszerűnek tűnik, minden bizonyíték kézenfekvőnek tűnik, szinte már meg is hozzák a döntést, azonban a 12 férfi közül egy valaki másképp látja a helyzetet…és elkezdődik az érvekkel, érzésekkel és előítéletekkel átszőtt maratoni ítélethozatal.

A film nemcsak azért lett nagyon sikeres, mert fordulatos, izgalmas és igazán emberi; hanem azért is, mert tökéletesen mutatja be, hogyan működik az ember egy csoportban, hogyan tudja megmutatni önmagát úgy, hogy közben egy közösség tagja is.

Három óriásplakát Ebbing határában

Három óriásplakát Ebbing határában

/Three Billboards Outside Ebbing, Missouri, 2017/

A Három óriásplakát Ebbing határán című film az idei Oscar gála egyik “főszereplője” volt, így azt hiszem, hogy mindenképpen érdemes figyelmet szentelni ennek a filmnek.

A történet egy dráma, amelyben egy anya szeretné – és ezért mindent meg is tesz – , hogy a rendőrség komolyabban vegye lánya meggyilkolásának esetét és elkövetőjének felderítését. Az alkotás valóban megrázó, és a film egész ideje alatt érezzük a feszültséget, rövid idő után nem csak a képernyőn, hanem saját magunkban is. Bármennyire is együttérzünk az anyával, olykor annyira ijesztő az Oscar-díjas alakítása és elvetemültsége, hogy szinte megsajnáljuk a többi szereplőt is.

A három óriásplakátról szóló film csak az alakítások miatt nagyszerű, hanem a forgatókönyv is olyan csavarokat tartalmaz, ami kapcsán joggal izguljuk végig a filmet és nézzük végig az anya és a körülötte élők kálváriáját, fájdalmát.

Agglegények

Agglegények

/The Bachelors, 2017/

Az Agglegények című film a gyászról; egy anya, egy feleség elvesztésének feldolgozásáról szól. A film főszereplője egy 17 éves fiú és édesapja, akiknek saját és közös történetüket követhetjük nyomon.

Az apa teljesen befordul, és bár mindent megtesz, hogy leküzdje az elvesztéssel járó fájdalmat, valójában nem akarja elengedni a feleségét. Mindeközben a fiú magára maradva az érzéseivel, félelmeivel próbál kapaszkodni az élet adta lehetőségekbe.

A film igazán megható és életszagú, tökéletesen mutatja be azokat az érzéseket, fázisokat, amin egy gyászoló átmegy. Sokszor nem is gondolnánk, hogy ahhoz, hogy valakit “visszahozzunk” az életbe, elég ha egyszer kikiabáljuk magunkból dühünket, félelmünket…

A vadászat

A vadászat

/Jagten, 2012/

A vadászat című dráma méltán az egyik legjobb skandináv film, amit a díjak is igazolnak.

A történet egy kisvárosi élet bemutatásával kezdődik, amiből még nem is sejtjük, hogy milyen nagy botrány kerekedik ki.

A film főszereplője Lucas, egy középkorú elvált apa, aki a helyi óvodában dolgozik. Mikor kezd rendeződni az élete; megismerkedik valakivel, fiával is egyre jobb a kapcsolata; akkor történik valami, ami nem csak az ő, de az egész város életét megváltoztatja. A férfi egy olyan gyanú árnyékába kerül, amiben szexuális zaklatás elkövetőjeként kerül feltüntetésre, ami egy megállíthatatlan folyamatot indít el.

De vajon valóban ő a tettes, egyáltalán van elkövető és van bűncselekmény; vagy lehet, hogy az egész csak a kislány fantáziájának szüleménye?

A film nagyon jól mutatja be azt a jelenséget, hogy egy közösség, hogy taszít ki valakit magából, hogyan terjed a gyerekek között egy információ és vajon mennyire színezik ki azt…

 

A felhők fölött 3 méterrel

A felhők fölött 3 méterrel

/Tres metros sobre el cielo, 2010/

A felhők fölött 3 méterrel című film egy igazi lendületes, feszültséggel teli romantikus film.

A történet mondhatni szokványos, hiszen két fiatal szerelmének kibontakozását, egymással és egymásért való megküzdését mutatja be, mégis kicsit más, mint a többi.

A két főhős, akik először mondhatni utálják egymást, valahogy mégis egymásba habarodnak. A probléma ott kezdődik ebben a love storyban, hogy míg a lány egy tehetősebb családból, szabályok között nőtt fel, addig a fiú egy igazi ösztönlény, aki nem ismer nemet és könnyen keveredik balhékba.

Vajon meddig bír a szív az ész ellen harcolni, vajon kibírja a szerelmük ezt a jellembeli és társadalmi különbséget?

Saját magukra vonatkoztatva: a párkapcsolatunkban mennyire tudunk önmagunk maradni és a szívünket az eszünkkel egyensúlyban tartani?