Oroszlán

Oroszlán

/Lion, 2016/

Az Oroszlán című filmet már többen ajánlották figyelmembe azzal a mondattal, hogy érdemelne egy posztot, így nagy lelkesedéssel kezdtem bele, és valóban nem csalódtam. Nem egy könnyed film, ez tény, de a mondanivalója és igaz történet alapja miatt nagyon is érdemes megnézni.

A történet egy indiai fiú életéről szól, aki 5 éves korában nagyon messze kerül szülővárosától. Mivel korai emlékei zavarosak és hiányosak, így felnőtt fejjel, amikor már Ausztráliában él szerető örökbefogadó családjában, hiába kutat az otthona, vér szerinti családja iránt, nem jár sikerrel. Évekig él azzal az érzéssel, hogy mindenhol idegen, hiába kapott egy nagyon jó családot az élettől, igaz barátokat és szerelmet, mégsem találja a boldogságot, hiszen nem tudja, hogy ki is ő valójában, honnan jött és azt sem, hogy a vér szerinti családja él-e még. Azzal a bűntudattal él évtizedeken keresztül, hogy elveszett családja azóta is szenved miatta.

A film hitelesen mutatja be, hogy mit élhet át az az ember, aki nem tudja honnan jött, nem találja az igazi gyökereit, és hiába kap meg mindent az élettől, ami teljességet jelenthetne neki, ezt az űrt semmi sem tudja betölteni, egészen addig, amíg…

 

 

 

Testről és Lélekről

Testről és Lélekről

/Testről és Lélekről, 2017/

Talán nincs mostanában olyan nap, amikor ne hallanánk a médiában a Testről és Lélekről című filmről, ami nem is csoda, hiszen egy Oscar-jelölt alkotásról van szó. Egy film a lelkek találkozásáról, anélkül, hogy fizikailag kapcsolódnának egymáshoz.

A film egészére jellemző a lassúság, nyugodtság, talán mondhatjuk ebben a felpörgött világban, hogy szinte várjuk is már, hogy történjen valami, mert nem ehhez vagyunk hozzászokva a hétköznapokban és a mozifilmekben sem. És mégsem unalmas, egy cseppet sem, szépen lassan mi is felvesszük ezt a tempót, ezt a naturalisztikus ábrázolást, és várjuk, hogy mi fog ebből az egészből kikerekedni.

Adott egy érzelemkifejezésben hadilábon álló nő és egy megkeseredett, egyik kezére lebénult férfi… és valami történik közöttük, valami olyan és olyan helyen, ahogyan és ahol ez meg tud mutatkozni és segíteni tudjak őket abban, hogy rájöjjenek, hogy ez mit is jelent és, hogy hogyan tudjak valóra váltani álmaikat…

SZERELMÜNK LAPJAI

SZERELMÜNK LAPJAI

/The Notebook, 2004/

A Szerelmünk lapjai nem véletlenül az egyik legnépszerűbb romantikus film, hiszen csak kevesek szívet nem melengeti meg.

A történet mondhatni egy tipikus szerelmi szálat fejt ki, de annál sokkal több van benne. Megjelenik a viszály, a társadalmi és egyben családi elvárás, szemben az igaz szerelemmel, ami válaszút elé állítja bájos hölgy főszereplőnket.

A film több szálon fut, amely valahol összefonódik, és szép lassan bontakozik ki előttünk az igaz szerelem.

Könnyen magával ragad a film, amely mind látványvilágában, mind tartalmában szépen eleveníti meg előttünk a romantikát és a drámát.

Vajon saját szerelmünk lapjai is tele vannak ennyi érzelemmel, szeretettel és támogatással? 🙂

IDŐRŐL IDŐRE

IDŐRŐL IDŐRE

/About Time, 2013/

Az Időről időre című film főhőse időutazásra képes, amit 21 éves korában tud meg édesapjától. Ez az adottság csak a férfi családtagokra érvényes, így Tim ezzel a képességével megváltoztathatja a saját és a környezete életét.

Így tesz szert egy csalódás megváltoztatására, egy barát karrierjének befuttatására és egy igaz szerelemre.

Azonban még az időutazás sem segíthet megmenekülnie a valóság nehézségeitől, hisz a csodaképessége is korlátozott és ahogy az élet is, véges.

A film angol mivoltából fakadóan jó kis humorral rendelkezik. A főhős hétköznapi külseje, esetlensége, sikerei és kudarcai szerethetővé teszik számunkra. Egyszerre szurkolunk neki és gondolunk bele abba, hogy mi min változtatnánk az eddigi életünkön.

De vajon megéri mindenbe beleszólni? Vajon megéljük úgy a mindennapjainkat, mintha ez lenne az utolsó napunk; keresve a jót és a szépet benne…?

Váratlan szépség

Váratlan szépség

/Collateral Beauty, 2016/

A váratlan szépség a gyászt és annak feldolgozását mutatja be sajátosan. A film egy szerettét elvesztett férfi történetét jeleníti meg, aki élő halottként próbálja túlélni mindennapjait. De ez már nem olyan, mint mikor még életének egyik főszereplője is élt.

Eltűnt a mosoly az arcáról, nincsenek céljai és képtelen továbblépni. Leveleket ír, melyeknek három fogalom a címzettje, “akiktől” magyarázatot vár erre a tragédiára, ezek a “szereplők” pedig: az Idő, a Szeretet és a Halál.

Egy szerettünk halálával mi is kicsit meghalunk és az már nem is olyan fontos, hogy mennyi időnk van. Szeretni pedig nemcsak hogy nehezebbé válhat, de arra is rájövünk, hogy mennyire veszélyes, hisz a szeretett személyt el is veszíthetjük…

P.S. I LOVE YOU

P.S. I LOVE YOU

/P.S.I LOVE YOU, 2007/

A P.S. I love you című film vélhetően inkább a nők kedvence, hiszen egy romantikus filmről van szó. Viszont, ha arra gondolunk, hogy szerelmünk elvesztése nem csak a nőket, hanem ugyanúgy a férfiakat is érintheti, tágul a kör.

A történet nem csak a gyász feldolgozását mutatja be, annak minden fázisával, legyen szó tagadásról, dühről, depresszióról, alkudozásról és végül elfogadásról, de azt is, hogy hogyan lehet úgy megemlékezni valakiről, hogy közben tudunk nevetni.

Az egész film egyfajta “halálon túli továbbélés”, amivel az elhunyt továbbsegíti feleségét az élet nehézségein, az elvesztés fájdalmain, miközben szépen lassan megtörténik az elengedés is. Megható történet sírással és nevetéssel.

      „Az emlékeimet három csoportba lehet osztani:

olyanok, amiket el szeretnék felejteni,

olyanok,amiket képtelen vagyok elfelejteni

és azok, melyekről el is felejtettem, hogy elfelejtettem, amíg egyszer eszembe nem jutnak.”

(Cecelia Ahern)

Emlékszel hol voltál, mit csináltál, amikor először hallottál a 2001. szeptember 11-ei terrorcselekményről?

Emlékszel hol voltál, mit csináltál, amikor először hallottál a 2001. szeptember 11-ei terrorcselekményről?

Az emberek nagy része könnyen fel tudja idézni a World Trade Center elleni támadásról való értesülésének körülményeit, de arra nem emlékeznek, hogy mit csináltak előző nap.

A VAKUMEMÓRIÁNK segítségével az érzelmileg mélyen érintett emlékek úgy tárolódnak bennünk, mintha lefotóztuk volna azt a pillanatot, így bármikor fel tudjuk idézni.

Érdemes tehát megfigyelnünk, mely emlékeket tudunk hosszabb idő után is könnyen felidézni, így egyfajta mérce lehet, mennyire volt fontos számunkra az az esemény.

“Az élet még azoknak is nyújt feledhetetlen pillanatokat,

akiknek folyton kihullik az emlékezetükből, hová tették a kulcsaikat.”

(Richard H. Thaler)