Nevem Sam

Nevem Sam

/I Am Sam, 2001/

A Nevem Sam című flm egy igazán megható dráma, ahol egy apa-lánya kapcsolatban rövid időn belül megcserélődnek a szerepek, a gyermek lesz tulajdonképpen apja nevelője.

Ennek az az oka, hogy Sam egy hétéves kisgyerek szellemi szintjén van egy betegségből kifolyólag, ami nem is fog változni. A kislánya, Lucy pedig pár éven belül okosabb, életrevalóbb lesz, mint apja. Ez Samnek és Lucynak úgy tűnik, nem okoz gondot, ugyanakkor a gyámhatóság nem hagyhatja, hogy Lucyt egy olyan apa nevelje, aki szintén támogatásra szorulna sok esetben.

Miután Lucy nevelőszülőkhöz kerül, Sam eldönti, hogy visszaszerzi kislányát…

A film nagyon jól mutatja be azt a fajta szülő-gyerek közti köteléket, amiben az észérvek helyett a szeretet, gondoskodás, kötelességtudat dominál, mindezt úgy, mintha ebben a nehéz helyzetben is a világ legtermészetesebb dolga lenne. Remek film, nagyszerű alakításokkal.

Ízlés szerint fűszerezve

Ízlés szerint fűszerezve

/Quanto basta, 2018/

Az Ízlés szerint fűszerezve című film egy olasz vígjáték, amiben nem csak a toszkán vidéket csodálhatjuk meg, de a film kellőképpen érzékenyít is az autizmussal élők irányába.

A történetnek két főszereplője van, egy kiváló, de emberileg nehéz természetű séf, és egy autista srác, aki kiválóan ért az ízekhez, fűszerekhez. A film az ő találkozásukról, egymásra való hatásáról szól. Arturo, a séf dühkitörések miatt egy segítő csoportban tanítja főzni az Asperger-szindrómásokat, akik közül kiemelkedik Guido a tehetségével. Guido egy versenyen vesz részt, ahol mentoraként Arturot jelöli meg, így kezdődik rögös úton a barátságuk.

A verseny során egyre jobban megmutatjuk mélyebb énjüket egymásnak, és válnak egymás tanítóivá. A film nemcsak szórakoztató, de megható is, ami nemcsak az érzékenyítésről szól, de az elfogadást is jól példázza.